Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megfejtették a csikóhalak titkát

Mind a csikóhalak, mind a tűhalak apró, tengeri élőlényekkel táplálkoznak. Lecsapnak rájuk és ormányukba felszippantják őket. Ám a legtöbb tűhallal ellentétben – amelyek egyenesen zsákmányuk felé úsznak – a csikóhalak megvárják, míg apró zsákmányaik elhaladnak előttük. Nagy sebességű felvételek és matematikai modellek segítségével Sam Van Wassenbergh belgiumi kutató kimutatta, hogy a hal „nyakánál” lévő görbület lehetővé teszi, hogy a távolabb levő zsákmányra is lecsapjon.

„Fejüket felfelé forgatják, hogy szájukat közelebb juttassák a felettük elhaladó zsákmányhoz” – mondja a kutató. Az állatok kanyargós teste azt jelenti, hogy amikor így tesznek, akkor szájuk előrefelé is mozdul, és segít felszippantható távolságba hozni az elhaladó, apró rákféléket.

„Elméletem szerint volt egy ősi, tűhalszerű hal, amelyből kifejlődött ez a sokkal rejtélyesebb életvitel” – magyarázza Wassenbergh. A „kiváró táplálkozó” irányába történő magatartásváltozás azt jelentette, hogy olyan zsákmányt kellett elkapniuk, amely messzebb volt – magyarázza.

Ezért az új halak aztán S alakú csikóhalakká fejlődtek, amelyek egész testüket tudják használni a hirtelen támadásra. „A farkukkal markolnak, hogy hozzátapadjanak a tengeri hínárhoz, és megvárják, míg a zsákmány elérhető távolságba kerül.”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Elérhetőség

Szerk.viki

Ha bármi gond van akkor csak írj erre a hotmail címre !!

kolibrikescsikohalak@hotmail.com

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            


Statisztika

Online: 1
Összes: 18187
Hónap: 173
Nap: 10